Népes szakmai stáb dolgozott egy lakásfelújításon Budapesten. A munkálatok során készült képekből vágtunk, szerkesztettünk, effekteztünk. Ez a kis videofilm ennek történetét mutatja be. Köszönet illeti valamennyi résztvevőt.
Dörner György szaval
Wass Albert versét szavalta Dörner György Leányfalun. Ismerni alapvető, meghallgatni élvezet.
Így készül a bakelit hanglemez
Videofilmünkben végigkövettük a hagyományos bakelit lemez “otthoni” készítését. A forgatástól a vágáson keresztül a kész termékig, minden pillanatát élveztük a 4 nm-nél alig nagyobb helyiségben. Igazi csemege.
A fotós uralta a terepet…
Esküvői fotóról készült esküvői videó, legalábbis ez a kis werkfilm nem csak az operatőr munkáját dicséri, hanem az is látszik, hogy dolgoznak a kollégák. A videó film elkészítése számunkra mindig szórakoztató. Persze ezt csak magunknak szerkesztettük és vágtuk, a fiatal pár a teljes esküvői videót megkapta.
Reklám
Egy frissen megjelenő könyv beharangozó reklámfilmje látható ebben a 20 másodpercben. Rövid, lényegretörő, a felmérések szerint számos kiadvány talált gazdára as reklámhadjárat után.
Bugaszegi tó – csukát fogni jó!!! (ha harap)
Magánemberként nem rajongok a horgászatért, de mint operatőr, imádom, hiszen a videófilm elkészítése a felvételtől kezdve a vágáson keresztül, beleértve a zene kiválasztását, a narrációt stb. az elkészített videó DVD-re írásáig, különleges élményt nyújt. A forgatás jó része improvizatív, hiszen ki vagyunk téve a hal szeszélyeinek. Ez alkalommal a legyező horgászásról készítettünk videófilmet. Ez a [...]
